Madridosok

Csak Realosoknak!!

MENÜ

Zinédine Zidane:   1972. június 23-án született Marseilee Castellane nevű elővárosában kabíliai arab származású szülők gyermekeként. A kikötőváros kisebb csapataiban focizgatott 14 éves koráig, amikor az Cannes "rostáján" akadt fenn, így Cote d Azur másik gyöngyszemében folytatta pályafutását. Itt játszott először a francia élvonalban az 1988-89-es bajnokság végén. 1992-ben, 61 bajnoki mérkőzéssel és hat góllal (ebből ötöt az utolsó idényben szerzett) a háta mögött a Bordeux-hoz igazolt, itt vált stabil élvonalbeli játékossá.

 

Míchel Salgado:   Miguel Ángel Fernandez Salgado 1975. október 22-én született egy Las Nieves nevű településen. A Celta Vigóban kezdte pályafutását, 19 évesen került a felnőttek közé a kék-fehérek B csapatához, amely akkoriban a harmadosztályban szerepelt. Míchel Salgado a következő idényben már az élvonalban is szóhoz jutott, az 1994-1995-ös szezonban 14 mérkőzésen lépett pályára a Primera Divisionban. A vígoiak akkor még csak stabil középcsapatnak számítottak, ráadásul Salgado nem tudta tartósan beverekedni magát a kezdő tizenegybe.

 

Roberto Carlos:   Roberto Carlos da Silva 1973. április 10-én született Sao Paulo állambeli Garcában. Játékos-pályafutását az Uniao Sao Joaóban kezdte, innen szerződött 1993 elejéna Palmeirashoz. Tagja volt a zöld-fehérek országos és állami bajnokságot, valamint a Rio-Sao-Paulo-tornát nyert csapatának (többek között Rivaldo társaságában). Abban a szezonban, tehát 1993-ban a brazil szaklap, a Placar a bajnokság legjobb balhátvédjévé válaszototta. Az 1994-es világbajnokságon szerepelt válogatott keretébe még nem került be, de az újabb állami bajnoki cím némileg kárpótolta.

 

Ronaldo:   Ronaldo Luiz Nazario de Lima 1976. szeptember 22-én született Bento Ribérióban, Rio de Janeiroegyik külvárosában. Egy teremfutballcsapat után került a SC Ramos egyesülethez, majd 1990-ben Sao Cristavóhoz. Ariói állami bajnokság második vonalában szereplő együttesben 54 találkozón 36 gólt szerzett, amely jó ajánlólevél volt a Cruzeiróhoz. A kék-fehér klubban 1993. május 25-én játszotta első találkozóját. Gólképessége itt is szenzációs volt:egy esztendő alatt 58 találatig jutott 60 mérkőzésen.

Hírek

  • Hivatalos
    2010-08-17 18:33:54

    Mesut Özil a Real Madrid játékosa. 15 millió euróért érkezett a Madridhoz.

  • Lehet, hogy megy Van der Vaart?
    2010-08-17 18:29:39

    Az AS szerint Mesut Özil érkezése Van der Vaart távozását is jelentheti. Erre a posztra 4-en vannak, ( Van der Vaart, Granero, Kaká, Canales), de a német játékos érkezésével már öten vannak.

  • Hiába az Inter pénze, Özil a Realba megy!
    2010-08-17 13:58:26

    Bár a hivatalos bejelentésre még várni kell, de Mesut Özil édesapja elszólta magát. A Werder Bremen és a Real Madrid egyezségre jutott. Bár úgy volt, hogy Özil ezt a szezont még a Werdernél fejezi be és a következő szezonban ingyen mehet a Realhoz. Az édesapa így mondta: " Özil a Realban fog játszani vagy a mostani szezonban vagy a kövezkezőben. Ebben biztos vagyok."

  • Következő meccs
    2010-08-17 13:39:12

    A Real Madrid ma este héttől kezdi a következő felkészülési meccsét. Most a Belga Standard Liege vendégeként lép pályára. A mékőzést online-on közvetítik a madridista.hu-n.

  • Drodba és Mourinho
    2010-08-15 21:37:43

    Máma azt nyilatkozta Mourinho, hogy Carvalho után Drogbát is leakarná igazolni a Real Madridhoz. Az első ajánlata elvileg 12 millió euró lenne. De a Chelsea nem akarja eladni a góllövőjüket.

  • Real Madrid - Bayern München
    2010-08-14 08:35:39

    A  Real Madrid - Bayern München meccsen Garay és Marceelo is sérülést szenvedett el. Majd csak akkor derül ki, hogy milyen komoly a sérülésük.

  • Benzema
    2010-08-12 14:02:28

    A Marca szerint a Marseille 40 millió eurós ajánlatot tett Karim Benzemáért. A Real Madrid válasza egyértelműen: " A játékos nem eladó!"

  • Ricardo 2005
    2010-08-12 10:48:35

    Akkor 2005-ben azt nyilatkozta, hogy ő a Real Madridba akar menni. De végül a Real és a Chelsea nem tudott döntést hozni. Ezért mondta azt Carvalho " Egyszer Spanyolorszégban fogok játszani. Ezt biztosan tudom."

  • Hivatalos
    2010-08-11 10:14:07

    Most már boztos, hogy a Real Madridban folytatja tovább a pályafutását Ricardo Carvalho. Hat év után ott hagyja a Chelsea-t a Portugál védő. A sajtó szerint 8 millió euróért ment át a madridba a védő. Ezt mind a két klub honlapja megerősítette. Ez a Real Madrid idei ötödik igazolása.

  • Mourinho és a belga csodagyerek
    2010-08-10 16:12:32

    Legfirisebb híreim szerint José Mourinho a Real Madrid edzője, kinézett magának egy nagyon jó futbalistát. A neve Romalo Lukaku. A magyar Juhász Roland csapatt ársa az Anderlechtnél. De az Anderlecht csillagászati összeget kér az ifjú sztárért.Mourinho még gondolkodik rajta, hogy vajon megint ennyi pénzt kölcsenek? Tavaly is több mint 200 millió eurót költöttek el a játékosokra és így is csak 2. helyen végzett a királyi gárda. em névre kell játékost venni hanem posztra.

  • Benzema nyilatkozta
    2010-08-10 16:02:07

    "Becsülöm Laurent Blanc filozófiáját. Szereti a szép focit és a kemény munka elkötelezettje. Mindent meg fogok tenni. hogy jobb játékossá válljak."

  • Guti nyilatkozata
    2010-08-10 15:58:14

    "Jelen pillanatban nem akarok a Madridra gondolni. Nem rég érkeztem ide az új csapatomhoz és nagyon jól érzem magam. Könnyen befogadtak a új csapattársaim."

Szavazás

Ki lesz a 2010/11-es BL döntő győztese?
Internazionale
AC Milan
Manchester United
Real Madrid
FC Barcelona
Liverpool
Asztali nézet