Madridosok

Csak Realosoknak!!

MENÜ

A spanyol labdarúgás három legpatinásabbnak tartott klubja közül a Real Madridot alapították a legkésöbb - az FC Barcelona és az Athletic Bilbao is korábban alakult meg -, ám a királyi gárda lemaradása nem volt jelentős. A fővárosban már korábban is űzték a sportágat, hiszen létezett egy Foot-Ball Sky nevű klub, és ennek néhány döntött úgy 1902. március 6-án, hogy egy új egyesületet hoznak létre Madrid Foot-Ball Sky néven. A London Corinthiansmintájára mezszínéül a fehéret választotta. Három nappal késöbb volt az első debütáló meccsük. XIII. Alfonz megkoronázása alkalmából egy futballtornát rendezhessen - ez a sorozat, Concurso Madrid néven létezett, ma már Király Kupa (Copa del Rey) néven ismeretes. A tornán öt csapat vett részt a rendező:Madrid Foot-Ball Clubon kívül egy másik fővárosi csapat, a ew Foot-Ball de Madrid, a barcelonai FC Barcelona és Club  Espanyol, illetve a Club Vizcaya de Bilbao - az utóbbi 11 a két bilbaói egyesület játékosaiból verbuválódott. Az első örökrangadóvolt, hiszen a Madrid a Barcelonával csapott össze, és 3-1-es vereséget szenvedett. 1905-ben lettek először kupagyőztesek. Utána 3 év szerencse következett ugyanis mind a háromszor elhódították a kupát. Ezt sikertelen időszak követte mert a következő győzelemra egészen 1917-ig kellett várniuk. 1909-ben mutatkozott be az 1895-ben született Santiago Bernabéu. A Real Madrid első stadionja a Chamartín volt amit 1924-ben avattak fel a Newscatle United ellen. A klub 21 év után lett ismét bajnok 1954-ben. Puskás Ferenc 1959-ben debütált akirályi gárdához és nagyszerűen teljesítettek.

Hírek

  • Hivatalos
    2010-08-17 18:33:54

    Mesut Özil a Real Madrid játékosa. 15 millió euróért érkezett a Madridhoz.

  • Lehet, hogy megy Van der Vaart?
    2010-08-17 18:29:39

    Az AS szerint Mesut Özil érkezése Van der Vaart távozását is jelentheti. Erre a posztra 4-en vannak, ( Van der Vaart, Granero, Kaká, Canales), de a német játékos érkezésével már öten vannak.

  • Hiába az Inter pénze, Özil a Realba megy!
    2010-08-17 13:58:26

    Bár a hivatalos bejelentésre még várni kell, de Mesut Özil édesapja elszólta magát. A Werder Bremen és a Real Madrid egyezségre jutott. Bár úgy volt, hogy Özil ezt a szezont még a Werdernél fejezi be és a következő szezonban ingyen mehet a Realhoz. Az édesapa így mondta: " Özil a Realban fog játszani vagy a mostani szezonban vagy a kövezkezőben. Ebben biztos vagyok."

  • Következő meccs
    2010-08-17 13:39:12

    A Real Madrid ma este héttől kezdi a következő felkészülési meccsét. Most a Belga Standard Liege vendégeként lép pályára. A mékőzést online-on közvetítik a madridista.hu-n.

  • Drodba és Mourinho
    2010-08-15 21:37:43

    Máma azt nyilatkozta Mourinho, hogy Carvalho után Drogbát is leakarná igazolni a Real Madridhoz. Az első ajánlata elvileg 12 millió euró lenne. De a Chelsea nem akarja eladni a góllövőjüket.

  • Real Madrid - Bayern München
    2010-08-14 08:35:39

    A  Real Madrid - Bayern München meccsen Garay és Marceelo is sérülést szenvedett el. Majd csak akkor derül ki, hogy milyen komoly a sérülésük.

  • Benzema
    2010-08-12 14:02:28

    A Marca szerint a Marseille 40 millió eurós ajánlatot tett Karim Benzemáért. A Real Madrid válasza egyértelműen: " A játékos nem eladó!"

  • Ricardo 2005
    2010-08-12 10:48:35

    Akkor 2005-ben azt nyilatkozta, hogy ő a Real Madridba akar menni. De végül a Real és a Chelsea nem tudott döntést hozni. Ezért mondta azt Carvalho " Egyszer Spanyolorszégban fogok játszani. Ezt biztosan tudom."

  • Hivatalos
    2010-08-11 10:14:07

    Most már boztos, hogy a Real Madridban folytatja tovább a pályafutását Ricardo Carvalho. Hat év után ott hagyja a Chelsea-t a Portugál védő. A sajtó szerint 8 millió euróért ment át a madridba a védő. Ezt mind a két klub honlapja megerősítette. Ez a Real Madrid idei ötödik igazolása.

  • Mourinho és a belga csodagyerek
    2010-08-10 16:12:32

    Legfirisebb híreim szerint José Mourinho a Real Madrid edzője, kinézett magának egy nagyon jó futbalistát. A neve Romalo Lukaku. A magyar Juhász Roland csapatt ársa az Anderlechtnél. De az Anderlecht csillagászati összeget kér az ifjú sztárért.Mourinho még gondolkodik rajta, hogy vajon megint ennyi pénzt kölcsenek? Tavaly is több mint 200 millió eurót költöttek el a játékosokra és így is csak 2. helyen végzett a királyi gárda. em névre kell játékost venni hanem posztra.

  • Benzema nyilatkozta
    2010-08-10 16:02:07

    "Becsülöm Laurent Blanc filozófiáját. Szereti a szép focit és a kemény munka elkötelezettje. Mindent meg fogok tenni. hogy jobb játékossá válljak."

  • Guti nyilatkozata
    2010-08-10 15:58:14

    "Jelen pillanatban nem akarok a Madridra gondolni. Nem rég érkeztem ide az új csapatomhoz és nagyon jól érzem magam. Könnyen befogadtak a új csapattársaim."

Szavazás

Ki lesz a 2010/11-es BL döntő győztese?
Internazionale
AC Milan
Manchester United
Real Madrid
FC Barcelona
Liverpool
Asztali nézet